Tavaly decemberben egy hír sokkolta, ha nem is a világot, de az orvostanhallgatókat egészen biztos. Történt ugyanis, hogy az egyik kínai orvosi egyetemen a diákoknak be kellett feküdnie egy-egy koporsóba a képzés részeként.

A JenTah Egyetem professzorainak az volt az elképzelése, hogy ha a leendő orvosok egy-másfél órát koporsóban fekve töltenek, tisztelni fogják a halált, és jobban fogják értékelni az életet. Bár szerintem inkább csak fölerősödik a klausztrofóbiájuk.

Másfél óra egy fekete dobozban. Ijesztő, és bizarr, különösen tanóra keretében. És pont kínában, ahol - én legalábbis úgy gondolom - alapból tisztelik az életet és a halált. A cikk, amely beszámolt az oktatás e részéről arról is írt, hogy a fiatalokat igen mélyen érinti az élmény, és nem is biztos, hogy az oktatók elérik vele céljukat. És nekem erről az jutott eszembe, amikor én magam is kipróbáltam, milyen koporsóban feküdni.

Meglepően hangzik, tudom, és hihetetlen, és ködös, és ijesztő... de csakugyan megtörtént. Ha valaki nekem mondaná ezt: "habla-bla, kínaiak, pff, én is feküdtem már koporsóban" - minden bizonnyal megvonnám a vállam és arra gondolnék, nyilván nem ép eszű az illető. Pedig, amikor a legjobb barátom úgy döntött, amúgy sem normális szobáját egy egészen extrém és dekandens kiegészítővel, egy koporsó-CD taróval fogja feldobni, hamar kiderült, hogy tulajdonképpen koporsót venni nagyon is hétköznapi dolog. Sőt - kapaszkodni tessék - bérelni is lehet! Előfordul, hogy fiatalok, valamilyen bulit épp koporsóval szeretnének feldobni, mióta Stephenie Meyernek köszönhetően a vámpírkultusz újra terjed, még gyakrabban lett kellék ez a legkevésbé sem bulis kiegészítő. Szóval kelendő áru a koporsó, kérem szépen!

Végül az áhított CD tartót nem sikerült elkészíteni, úgyhogy maradt egy ideig szimpla szobadísz a fa láda. De ha már ott volt, nem bírtuk ki, hogy ki ne próbáljuk. Életre szóló tapasztalat volt. Először is rettentő ijesztő, hogy tökéletesen zár. A lecsukott ládába sehonnan sem szűrődött be fény - egy icike-picike sem. Ahogy lezárult a koporsó fedele csönd lett és végtelenül sötét.

A második szörnyű tapasztalat, hogy nem tudtam benne megfordulni. Kényelmes volt, de nem szeretek a hátamon aludni, gondoltam kipróbálom, lehet-e még kényelmesebb. De nem volt annyi hely, hogy hasra forduljak, hogy a karomat fölemeljem, hogy megvakarjam a fejem, hogy felhúzzam a térdem... és ezen a ponton jutott el egészen a tudatomig, hogy egy koporsóban fekszem. A fedele nehéz volt és persze sérülékeny, ezért csak segítséggel tudtam megszabadulni, de szívem szerint teljes erőből löktem volna le a láda tetejét. Rossz volt. Magányos, elszigetelt érzés.

Jobban tisztelem-e a halált? Korábban is tiszteltem. Ha szembejön, megemelem előtte a kalapom, és fejet hajtok. Nem keresem, de nem is futok el. Ez az élmény nem változtatott a viszonyunkon, csupán segített a döntésben, hogy mi legyen a sorsa a testemnek, amikor már az égi kávéházban fizetem a számlát. Úgyhogy minden nyáron, grillezés közben barátkozok a tűzzel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.